Minden, amit a lakásfelújítási támogatásról tudnod kell

lakásfelújítás

Nem véletlen, hogy óriási az érdeklődés a Lakásfelújítási támogatás iránt a családok részéről. A különleges hitelkonstrukció olyan nem mindennapi lehetőséget jelent, amit igazán kár lenne kihagyni az érintetteknek. Mostani cikkünket olvasva te is sok információval lehetsz gazdagabb. Tarts velünk, és kapj választ a kérdéseidre!

Mi a célja a Lakásfelújítási támogatásnak?

A Lakásfelújítási támogatásnak több célja is van. Egyrészt javítani szeretnék a gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeit, másrészt ösztönözni akarják a hazai lakásállomány megújulását, illetve – mivel a támogatás csak érvényes munkaszerződés esetén kapható meg – az építőipari ágazat fehérítése is megvalósulhat.

Milyen nagyságú a támogatást lehet szerezni, mekkora az összege?

A támogatás összege a felújítási költségek 50%-a, legfeljebb 3 000 000 forint. A költségeket minden esetben számlával kell igazolni. Fontos, hogy az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet a támogatás összegében.

Hogyan lehet a maximális összegű támogatást megkapni?

A 3 millió Ft támogatáshoz két feltételnek kell együttesen teljesülnie:

  • rendelkezned kell legalább 6 millió Ft összértékű olyan számlával, amely a Magyar Államkincstár által befogadásra kerül 
  • rendelkezned kell legalább 1,5-1,5 millió Ft értékű feltételeknek megfelelő számlával a vállalkozói díjról és az anyagköltségről egyaránt

A támogatás igénylésének van határideje?

Igen. A támogatás a számlák kifizetését és a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését követően 60 napon belül – de legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető. Ha több számlád is van, akkor alapul venni a legutolsó kifizetési időpontot kell.

Mit kell tudni a támogatáshoz kapcsolódó Lakásfelújítási hitelről?

A lakásfelújítási támogatás utólag kerül kifizetésre, azaz a munkálatokat előre meg kell finanszírozni. Mivel ez nem mindenkinek áll módjában – nekik jelenthet megoldást a kedvező feltételekkel rendelkező Lakásfelújítási hitel. A hitel maximális összege 6 millió Ft, maximális futamideje 10 év. A hitel fix kamatozású,legfeljebb 3% lehet a kamat mértéke .

A Lakásfelújítási támogatást kik igényelhetik?

A Lakásfelújítási támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő (azonos lakóhellyel rendelkező élettársak vagy házastársak közösen, együttes igénylőként) igényelheti.

Ki az aki gyermeknek számít?

Az igénylő:

  • magzata a várandósság betöltött 12. hetét követően, valamint
  • vér szerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermeke, aki még nem töltötte be a 25. életévét, vagy a 25. életévét már betöltött, megváltozott munkaképességű személy,
  • kiskorú rokona, ha az igénylő a kirendelt gyámja a gyermek szüleinek halála miatt.

Milyen személyi feltételeknek kell megfelelni?

  • betöltött 18. életév
  • cselekvőképesség
  • legalább 1 éves folyamatos TB jogviszony (max. 30 nap megszakítással)
  • magyar állampolgárság
  • köztartozás-mentesség

Milyen tevékenységek támogathatóak?

Nagyon sokféle lakásfelújítási munka szerepel a támogatható tevékenységek listáján.

A következő építési tevékenységek elvégzéséhez igényelhető a támogatás:

  • fűtési rendszer kiépítés,, korszerűsítése, elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is
  • elektromos-, víz-, csatorna-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, belső hálózatának kiépítése, cseréje,
  • fürdőszoba, illetve WC létesítése olyan lakásban, ami ilyen helyiséggel nem rendelkezik
  • napelemes rendszer, napkollektor telepítése, cseréje,
  • nyitott gépkocsi beálló kialakítása vagy gépjárműtároló építése
  • égéstermék-elvezető korszerűsítése,építése, 
  • tető felújítása, cseréje, szigetelése,
  • az épület szigetelése, lábazat szigetelés, hang-, hő-, illetve vízszigetelési munkálatok,
  • a külső nyílászáró cseréje, árnyékoló, spaletta, redőny, rovarháló, biztonsági rács felszerelése, cseréje,küszöbök, párkányok cseréje vagy felújítása,
  • kerítés építése
  • belső tér felújítása, a lakás helyiségeinek belső fali, födém-, padló-, vagy álmennyezeti burkolat felújítása, festése, cseréje, tapétázása, galériaépítés, belső lépcső kialakítása és cseréje, szaniterek beépítése vagy cseréje, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítása és cseréje, belső párkányok, belső nyílászárók, küszöbök beépítése, cseréje vagy felújítása,
  • előtető, erkély, terasz, loggia építés
  • alapozási szerkezet megerősítése,
  • térburkolat cseréje vagy készítése, 
  • klímaberendezés cseréje vagy beépítése, 
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • télikert kialakítása
  • meghatározott akadálymentesítési munkák,amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül 
  •  konyhai gép vagy beépíthető bútor beépítése, cseréje
  • szabályozott szellőzési rendszer elemeinek cseréje, kialakítása, korszerűsítése 
  • egyedi szennyvízkezelő berendezés – szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló – vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje

Milyen tevékenységek vannak, amelyek nem minősülnek támogatottnak?

Minden olyan tevékenység, amely nem szerepel a támogatott kategóriába. Például: a nem beépíthető bútorok vagy nem beépíthető háztartási gépek, a különálló szőnyegek (nem padlószőnyeg), vagy függönyök cseréje.

A támogatás milyen típusú ingatlanokra vehető igénybe?

A támogatás igénybe vehető minden Magyarország területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban fő rendeltetés szerinti jelleggel lakásként vagy lakóházként nyilvántartott ingatlanra, valamint tanyára, vagy birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épületeire.

A felújítani kívánt ingatlanban hány %-os tulajdonrésszel kell rendelkezni ?

A támogatás igényelhető abban az esetben, ha az igénylő, illetve kiskorú gyermeke a támogatással érintett lakásban – együttes igénylés esetén az igénylők együtt, vagy kiskorú gyermekeik – együttesen legalább 50%-os mértékű, tulajdoni hányaddal rendelkeznek, ami az ingatlan-nyilvántartásba be van jegyezve.

Mennyi ideje kell a felújítani kívánt ingatlanban élni?

A támogatással érintett lakásban legalább egy éve kell lakóhellyel rendelkeznie az igénylőnek – együttes igénylés esetén mindkét félnek –, valamint a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi kiskorú gyermekének. DE!

Nem kell figyelembe venni az egy éves időkorlátot a magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek esetén, vagy akkor, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül került sor a támogatással érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére.

Egyedülálló szülőként is lehet élni a támogatással?

Igen. Ha a szülők lakóhelye nem azonos, akkor a támogatási összegre azon szülő jogosult , akinél az összes közös gyermek lakóhelye van. Ha külön-külön mindkettejük lakóhelye megegyezik legalább az egyik gyermekük lakóhelyével, akkor mindkét szülő az 50%-os mértékére jogosult.

Milyen számlákat lehet/kell benyújtani a támogatás igényléséhez?

A jogszabályban előírt feltételeknek megfelelő számlákat. “Az építési tevékenységek teljesítését igazoló számlaként az igénylő – együttes igénylés esetén az igénylők egyike – saját nevére szóló, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, illetve szolgáltatásnyújtásról kiállított, és a felújítással kapcsolatos tervezési, építési, szerelési munkálatok tekintetében egy vagy több, a vállalkozási szerződés vagy szerződések szerinti vállalkozó által kiállított számla fogadható el.” 

Fontos: kizárólag csak a 2021. január 1-jén vagy azt követően kiállított és teljesített számla fogadható be.

Milyen számlát nem fogadnak el?

  • a 2021. január 1. előtt és a 2022. december 31. után kiállított számlákat
  • az 5%-os általános forgalmi adómértékkel kiállított számlákat
  • azon vállalkozó által kiállított számlákat, amelyeket az igénylő közeli hozzátartozója vagy élettársa állított ki
  • amelyet az igénylő a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kapcsán már elszámolt.

Hogyan lehet benyújtani a támogatási kérelmet?

A támogatás iránti kérelem a Magyar Kincstár által rendszeresített formanyomtatványon nyújtható be:

  • elektronikus azonosítást követően a Kincstár által üzemeltetett elektronikus felületen,
  • postai úton 
  • személyesen a Kormányablaknál 

A benyújtott támogatási kérelem mennyi időn belül kerül elbírálására ?

A Kincstár a kérelem elbírálása során a támogatás igénybevételi feltételeinek meglétét ellenőrzi, és a feltételek fennállása esetén a támogatás összegét megállapítja – a beérkezés sorrendjében – 30 napon belül elbírálja .

Van lehetőség hiánypótlásra?

Igen – hiánypótlásra a kérelem elbírálása során egy alkalommal kerülhet sor. 

A támogatási összeg mikor kerül kifizetésre ?

Ha az igénylő támogatásra való jogosultságát a Kincstár megállapítja,akkor támogatói okiratot állít ki, majd az ezt követő 5 napon belül folyósítja a támogatást az igénylő belföldi fizetési számlájára.